Michael Jackson emlékére

Emlékezzünk meg a pop királyáról közösen !


Michael Jackson az új évtized radikális zenei változásra készült. Menedzserét és producerét egyarátn menesztette. Quincy Jones hiányát Teddy Riley és Bill Bottrell társproducer / társszerezőkkel pótolta, s az eddigitől merőben eltérő hangzásvilág kidolgozásába kezdett. Az elvársok a korábbinál is magasabbak voltak vele szemben, ő azonban bízott az ösztönebien és ragaszkodott az új elképzeléseihez. Ekkor kötötte meg a szórakoztatóipar legnagyobb összegű, 1 milliárd dolláros szerződését kiadójával a Sony Music Entertaintmenttel, mely tíz évvel később a karrierjét veszélyeztető kényszeregyüttműködéssé vált. 
1
991. november 14-én egy videoklip borzolta föl a kedélyeket. Ez volt a Black Or White, a Dangerous album első slágeréhez készített videó. A rendező ismét John Landis, a Thriller direktora lett. A 11 perces alkotás második felében látható " ámoktáncot " a  jóérzésű amerikai szülők nyomására kivágták az alkotók, így maradt a dal terjedelmével azonos hosszúságú klip, melyben az újnak számító morphine technológia különleges effektjeit is megcsodálhattuk. A látványos zenés videók soárn azonban ekkor kezdődött igazán. A Remember The Time,az In The Closet, a Jam, a Who Is It ?, a Heal The World, és a Give In To Me rövidfilmjét egytől egyig olyan nagynevű rendezők készítették, mint John Singelton,Herb Ritts, vagy David Fincher és olyan sztárok szerepelhettek bennük, mint Macauley Culkin, Eddie Murphy,Naomi Campbell, vagy Michael Jordan. A klippeket együtt megjelentetett slágereket a Bad korszak PR stratégiájával megegyező módon reklámozták, a Dangerous turné pedig még grandiózusabb vállalkozásnak bizonyult,mint a négy évvel korábbi Bad. Az album eladásai egyes felmérések szerint néhány millióval túl is szárnyalták a Badét.
1993 februárjában másfél órás interjút adott birtokáról a talk-show királynő, Oprah Winfrey-nek. A műsor nézettsége az egekbe szökött. Michaelt sohasem lehetett látni azelőtt ilyen hosszan nyilatkozni. Nyíltan beszélt gyermekkoráról, kapcsolatairó, bőrbetegségéről és plasztikai műtéteiről. Kifejtette véleményét családról, show-bizniszről és sikerről egyaránt.


A Dangerous sikerfolyamának egy gyermekmolesztálási ügy vetett véget 1993 őszén. Egy 13 éves fiú, Jordan Chandler szülei azzal vádolták meg a szupersztárt,hogy sexuálisan több alkalommal is zaklatta gyermeküket. Kártérítést követeltek és perrel fenyegettek. A sajtó azonnal rákapott a témára és mindent megtett annak érdekében,hogy mielőtt az igazságra fény derül,befeketítse Jacksont és esélytelen maradjon a rosszindulatú közleménnyel szemben. A több hónapos huzavona peren kívül egyezséggel zárult. Michael ügyvédei tánácsára fizetett a családnak,hogy a botrány mielőbb lecsengjen és megtépázott hírnevét a lehető leggyorsabban helyreállítsa. A család kifizetése sokak szerint egyet jelentett bűnösségének beismerésével. A kételkedők közül nyilván kevesen tudták, hogy a fiú kizárólag tudatmódosító szer hatása alatt vallott Jackson ellen, a rendőrségi eljárás pedig a kifizetés után még fél évig folyamatban volt, míg végül bizonyítékok teljes hiányában zárták le az ügyet !!!


EBBŐL BIZONYOSODOTT KI AZ,HOGY MICHAEL JACKSON ÁRTATLAN !! EZ A SEXUÁLIS BOTRÁNY MIND ANNAK VOLT A FORRÁSA HOGY JORDAN CHANDLER ÉDESAPJA MEG KÉRTE A FIÁT,HOGY HAZUDJA AZT,HOGY SEXUÁLISAN BÁNTALMAZTA . ENNEK AZ VOLT A CÉLJA,HOGY MICHAELT AZ ÖSSZES VAGYONÁTÓL MEGFOSSZA !!!! AHOGY MICHAEL MONDTA A SAJÁT SZAVAIVAL INKÁBB LEVÁGNÁ MIND KÉT KARJÁT,MINDHOGY ÚGY NYÚLJON EGY GYERMEKHEZ,HOGY MÉG A LELKÉBEN IS MÉLY SEBET HAGY !




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 6
Heti: 11
Havi: 52
Össz.: 29 983

Látogatottság növelés
Oldal: Dangerous
Michael Jackson emlékére - © 2008 - 2024 - m-jackson.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »